Rendszer a test megóvására a parazitáktól.

Éppen azért, mielőtt az emlősök részletes tárgyalásába fognánk, néhány szóval meg kell emlékeznünk a gerinces állatokról is. A gerinceseket vertebrata a hossztengely irányában két egyenlő — jobb és bal — részre lehet széthasítani, rendszer a test megóvására a parazitáktól egyik rész tükörképe a másiknak; éppen azért kétoldali részarányos állatoknak nevezzük őket. Természetesen a kétoldali részarányosság nem mindig tökéletes; gondoljunk csak az emlősök kissé baloldalra tolódott szivére, vagy a jobboldalon fekvő májra és az össze-vissza gombolyodott belekre.

A kétoldali részarányos félhez hasonlóan, egy hát és hasi — de már nem egyenlő — félre is tagolható a gerinces test, melyek közül mindig a háti részben találjuk a központi idegrendszert, a hasi vagy zsigericső pedig a tengőéleti szereket foglalja magában. Rátekintésre, rendszer a test megóvására a parazitáktól a legtöbb trichinózis tünetei emberben állaton három tájat különböztethetünk meg, nevezetesen a fej- törzs- és farktájat; ez utóbbi sok gerincesen elmaradhat.

A törzshöz kapcsolódnak a páros elrendezkedésű végtagok, melyek hiányozhatnak is, de négynél több számuk nem lehet. A gerincesek bőrét az irha szemölcsös része jellemzi, mely szemölcsök a pikkelyek, tollak, szőrök képzésében játszanak nagy szerepet.

Immunrendszer: a test védelmi vonala

A gerincesek legjellemzőbb tulajdonsága azonban, hogy belső, szilárd, porcos vagy csontos tengelyük van, amely a gerincesek főzöménél egyes részekre csigolyákra vertebrae tagolt. A gerincoszlop tagoltsága a gerinces test szelvényezettségével függ össze, melyet nemcsak a csigolyák, hanem az ér, ideg- és izomrendszer is — többé-kevésbbé — mutatnak. A vér teljesen zárt edényhálózatban kering és a vér piros színét a benne úszkáló sejtek színe szabja meg. A lélegzőszerv — legyen az kopoltyú vagy tüdő — a szájüreggel áll szoros összefüggésben.

Az emlősöket éppúgy jellemzi a szőr, mint a madarakat a toll. Rendszer a test megóvására a parazitáktól melegvérű állatok, a test melegének megóvása szempontjából védőburokra van szükségük.

A védőburok a bőrből és függelékeiből áll, melyeket együttesen köztakarónak nevezünk. A köztakaró mint zárt burok, elsősorban védőberendezés és hőszabályozó, ezenkívül mint a lélegzőszerv, el- illetve kiválasztószerv is bír jelentőséggel, a mellett, hogy a tapintás érzékét is szolgálja.

• BRT parazita kezelés

• Возможно, он _прав_.

• Hymenolepidosis invazív stádium
• Immunrendszer: a test védelmi vonala

A bőr három rétegből áll: a hám epidermisirha corium és bőralatti kötőszövetből subcutis. Ezek közül a középső, az irha, vastagságánál fogva a legfeltünőbb. Amint a közönséges életben bőrnek nevezünk, nem egyéb, mint az emlősállat irhája, mely a cserzés révén tartóssá és szívóssá lett.

A hámréteg alsó nedves rétegét, nyálkás réteg néven különböztetjük meg a hám felületes részétől, mely utóbbinak mélyebben fekvő sejtjei cseppfolyós, felületesebben fekvő sejtjei pedig megszilárdult szaruanyagot tartalmaznak; a legkülső réteg korpa vagy pikkely alakjában válik le a test felületéről. Ahol az elhalt sejtek leválását a sűrű szőrzet akadályozza, ott a korpaképződés mindig feltűnő.

A bőr színe a hám legmélyebb rétegeiben és az irhában levő sötétbarna színű festékszemcsék pigment mennyiségétől függ. A bőralatti kötőszövet sok zsírszövetet foglal magában, amely egyrészt a test melegének szigetelésére, másrészt a táplálék tartalékolására szolgál.

Emlősbőr metszet.

• Giardiasis recurrence
• Helminthiasis és protozoa vizsgálatok

Wiedersheim után. A hámréteg erős utánpótlást kívánó legkülső rétege mindig galandféreg jelei képződik és pedig a mélyebb nyálkás rétegből, melynek legalsó részét az irhából belényomuló szemölcsök hálózatosan széttagolják és amely réteget felfedezőjének tiszteletére Malpighi-féle recézetnek rete Malpighii nevezték el; a hám táplálását az egyes irhaszemölcsökbe alulról behatoló véredények végzik.

A bőr függeléke a szőr. A szőr alsó vége, vagyis a gyökere, a bőr mélyedésébe, az úgynevezett szőrtüszőbe illeszkedik be, mely mélyen az irhába húzódik; a szőrtüsző fenekén a szőrszemölcs emelkedik ki, rendszer a test megóvására a parazitáktól süvegszerűen illeszkedik rá a szőr gyökerének legalsó megvastagodott része, a hagyma.

A szőrnek a bőrből kinyúló része, a szőr nyele, hámsejtekből áll, melyek közül a belső lágyabbak a velőt, a külső elszarusodottak a kérget adják; a velő gömbölyded és levegőtartalmú, a kéreg rostalakúan meghosszabbodott sejtekből áll; a gyapjúszőrben nincs velő.

A szőr színe, mely a legvilágosabb fehértől a legmélyebb feketéig mindenféle árnyalatú lehet, festékanyag és levegőtartalmától függ; ősz szőrökben csak levegő van. A szőrtüszők a sertes belféreg nagy területén ugyanabban az irányban ferdén türemkednek be, s így a szőrtüszőkből kiálló szőrök is, szabályosan házfedélcserépszerűen borulnak egymásra, amiáltal sokkal jobban őrzik meg a test melegét.

A szőr bőrbe süllyesztett szárán egy akaratunktól független izom — rendszer a test megóvására a parazitáktól hajmeresztő — tapad meg; hogyha az izom félelem, ijedtség vagy izgatottság következtében összehúzódik, fölmereszti a szőrt, bőrünk lúdbőrös lesz és hajunk az égnek áll.

A szőrdűlés iránya a testen nem egyforma; általában felülről lefelé és elülről hátrafelé, a testtartásnak és a mozgás irányának megfelelően dűl. A lajhár a legjobb példa arra, hogy mennyire befolyásolja a testtartás és mozgás a szőrdűlés irányát, mely egész nap fejjel és háttal lefelé, hasával az égnek fordulva csüng a fán, mely állandó testhelyzetnek megfelelően a szőrök a hastól a hát felé dűlnek; természetes, hogy ez az egészen különös szőrdűlés a lajhár életmódja mellett a legcélszerűbb.

Kidd W. Így keletkeznek a különféle szőrmezők és szőráramlatok, amelyeknek találkozási helyén, tarajok, szőrfogók jönnek létre. Ez utóbbiak keletkezésének okai azonban nem mindig szembetűnőek. Még érdekesebb, miképpen rendeződnek az egyes szőrök a bőrön csoportokba. A csoportosulás jelensége helyesen értelmezve, igen érdekes adatokat szolgáltat a szőröknek a pikkelyekhez tollakhoz és egyéb bőrképződményekhez való viszonyról.

A kérdéssel Weber Miksa amszterdami zoológus foglalkozott behatóbban, akinek az emlősökről írott könyve, más emlőstani kérdésekben is igen gyakran használt és nélkülözhetelen alapvető munka. Weber a pikkelyekből indul ki, azokból a lapos, házfedélcserépszerűen egymásra fektetett szaruképződményekből, melyeket a hasonló módon elrendezett irhaszemölcsök választanak ki rendszer a test megóvására a parazitáktól amelyek a külső giardia kat panacur behatások ellen védelmezik az állat testét.

EMLŐSÖK | Brehm: Állatok világa | Kézikönyvtár

A reptíliák szarupikkelyeit kígyóbőr jól ismerjük és tudjuk, hogy a tollak sem egyebek hővédő szervekké átalakult pikkelyeknél, melyek a madárlábon mint pikkelyek maradtak meg.

Az emlősök körében valóságos szarupikkelyeket a tobzoskáknál találunk; csakhogy míg a kígyó kinőtt szarupikkelyeit levedli és az új pikkely gyorsan pótlódik, addig az emlősöknél ilyfajta vedlés nem következik be, az emlős szarupikkelye az elhasználódás fokához és az állat növekedéséhez mérten, fokozatosan gyarapodik. Az öves állatok hámrétegének elszarusodása, az irharéteg elcsontosodása mellett, kisebb mértékű; a szarupikkelyek között és mögött szőrcsoportokat találunk.

Weber szerint tehát pikkely és szőrözet egymást nem helyettesítik, ahol pikkely van, ott szőrzet is lehetséges, nem úgy, mint például a madárlábon, ahol vagy toll, vagy pikkely van jelen. És bár a szőrök keletkezése a hüllők szarupikkelyeire vezethető vissza, pikkely és szőr egymás mellett is fejlődhetnek.

A törzsfejlődés folyamán a szőr a pikkelyeket valószínűleg a szükségesség mértékében szorította ki, minél több hővédelemre és minél kevesebb mechanikai védelemre volt az állatnak szüksége, annál több szőr és kevesebb pikkely keletkezett.

Weber, de Meyere tanulmányai alapján, rámutat arra, hogy némely emlősön, amelynek rég nincsenek pikkelyei, a szőrök elrendezése ma is olyan, mintha az állat pikkelyes volna.

A sörényes hangyász dúsan és zászlósan szőrözött farka, még tabletta férgektől, fekete szarupikkelyekkel födött. Az emlős szőrcsoportok, mintha pikkelysorok között rendszer a test megóvására a parazitáktól, rendszerint az állatnak és végtagjainak hossztengelyére keresztben állanak; legtöbbször három szőr alkot egy csoportot, ezek közül egy erősebb — középső szőr —, kettő gyengébb — oldalszőr.

1 Replies to “A belek megtisztítása a parazitáktól a gyógynövényekkel otthon”

Vedlés után, ezek mellett, a szőrtüszők kiöblösödése útján, mellékszőrök keletkezhetnek, amely mellékszőrök a gyapjúszőrnek, míg az eredeti szőrök a rendszer a test megóvására a parazitáktól felel meg.

A sűrű és lágy gyapjúszőr, a mérsékelt és hideg égöv alatt élő emlősök téli bundáját rendszer a test megóvására a parazitáktól tavasszal a fedőszőrrel együtt, a gyapjúszőr kis kihull és a gyapjúszőr csak ősszel nő ki újra. A szőrruha cseréje tehát évenként kétszer történik meg, helyesebben, az emlős minden évben kétszer vedlik.

Ahonnan a férgek mennek Béltisztító kúra házilag a Natural Swiss-szel: egyszerű béltisztítás otthon, próbálja ki Ön is! Először is, a belek tisztítása otthon kizárólag prémium minőségű és sem nélkülözheti a salakanyag mellett a mérgek és a paraziták eltávolítását. Béltisztítás, parazitamentesítés gyógynövényekkel otthon egyben képes sok problémát megoldani, a belső tisztítástól a paraziták kiűzéséig. A belek tisztítása otthon nélkül a test sérülése nélkül A sós víz eltávolítja a parazitákat, tisztítja a toxinok belsejét. A sós víz hashajtó.

Régebben azt hitték, hogy csak tavaszi vedlés van, és hogy például a havasi nyúl téli fehér bundája a színes nyári öltözet kifakulása útján keletkezik; ma már tudjuk, hogy ősszel is van vedlés. Vedlés előtt egyedül a baribal bundája fakul feltűnően fahéjszínbarnára. Hasonló, bár kisebb mértékű színváltozást vedlés előtt házinyulaink bundáján is észlelhetünk, mely színváltozás a szőröknek vedléselőtti csökkentett táplákozásával áll kapcsolatban.

Ennek megfelelő az az eset is, hogy vedlés előtt némely feketeszínű madár tolla rozsdásszínű lesz. A speciális célokat szolgáló tapintó- vagy sinus-szőrökről — amelyek szőrtüszőinek kötőszöveti rétegében rendszer a test megóvására a parazitáktól telt öblök, sinusok, találhatók —, később, a tapintással kapcsolatban lesz szó.

A különösen vastag és merev disznóserte, átmenet a sündisznó és tarajos sül tüskéihez, melyek rendszerint szőrrel keverten fordulnak elő; ez esetben tehát a külső mechanikai behatások megakadályozására a szőrök alakultak át védő szervekké. Nagyon természetesen a tüskék is, keletkezésük és szerkezetüknek megfelelően, különfélék lehetnek. Az emlős testén még más bőrképződmények is vannak.

Némely helyén a testnek a hámréteg — amely amúgy is hajlamos a szarusodásra — rendkívül megvastagodott és elszarusodott. A szaruképződményeket az alatta levő irha — mely ezeken a helyeken mirigyeket rendszerint nem tartalmaz — erőteljesen kifejlődött, vérdús, szemölcsös rétege választja ki. Giardia toxin módon keletkeznek az antilopok, kecskék, juhok, szarvasmarhák tülkei és a szarvasok agancsai.

A szarvak képzésében az irhának egy bőrcsontja játszik nagy szerepet; ebből a bőrcsontból másodlagosan fejlődik az évente váltódó szarvasagancs; az egész agancsot, mellékágaival együtt, rendszer a test megóvására a parazitáktól szőrös bőr — a háncs — vonja be, mely az agancs teljes kinövése után lassan elszárad és a csontos szárakról lefoszlik.

Az üres szarvúak szarva, tülke, annyira lényeges szerepet játszik az állat életében, hogy állandóan a fejen marad; a tülök a homlokcsont szarvnyúlványán, a szarvcsapon ül, a szarvcsap irharétege választja ki; lényegileg tehát nem egyéb, mint egy tömött csontcsapra ráhúzott, üres szaruképződmény, amelynek alapján viselőit antilop, kecske, juh, szarvasmarha Cavicornia — üres szarvúak — néven foglaljuk össze.

Ellentétüknél a szarvasoknál — Cervicornia — az agancs megfelel az üres szarvúak szarvcsapjának, a mulandó szőrös bőr — a háncs — a tülöknek.

Bizonyos mértékben az agancs és az üres szarv között helyezkednek el a villásszarvú antilop és zsiráf szarvai; nevezetesen a villásszarvú antilop szarva bár üres tülkű: elágazó, sőt tülkét évenként leveti az állat; a zsiráf szőrrel bevont szarva legjobban a szarvas agancshoz hasonlít, csontcsapja mégis állandóan a helyén marad, sőt a csontcsapot borító szőrös bőr is állandó. Általában véve, úgy látszik, hogy az agancs levetése nem a szarvasfélék kizárólagos sajátsága. Az üres-szarvúaknál is borjú, antilop, vadjuh megfigyelték, hogy az első, fiatalkori tülök leválik; hasonlóképpen az állatkertekben tartott indiai orrszarvún észlelték, hogy az orron levő szarv minden négy-öt esztendőben leesik és újra képződik.

A szárazföldi emlősök egész életében rendkívül fontos szerepük van, a végtagok végén található szaruképződményeknek, amelyek csak a víziemlősöknél fókák és rokonaik szorúltak háttérbe, és csak a ceteknél hiányzanak.

E szaruképződmények alapján az összes szárazföldi emlősök két nagy csoportra oszthatók, a szerint, hogy az ujjak végét, köröm és karom, vagy pata és csülök fedi; a végtagok használata és az emlősök mozgása is szorosan összefügg az újjak végén lévő szaruképletek alakjával és minőségével. Legkevésbbé födi és védi az utolsó ujjpercet a köröm félmajmok, majmok, emberamelyet az előre húzódott és megnagyobbodott ujjpárna — a tapintásra való ujjhegy — az ujj végének hátsó felére dorzalis oldalára szorított vissza.

A majmok körmös ujjának hosszmetszete. A ló patás ujjának hosszmetszete. Queisser rajza után. A rendszer a test megóvására a parazitáktól állatokat kivéve, valamennyi szárazföldi emlős karmokat visel. A karom hosszirányban erősen megnyult; erősen ívelt és kétoldalról összehajló lapja az alsó lágyabb, könnyen lekopó szarutalpot keskeny szalaggá szorítja ösze. Közvetlenül a karom mögött van az ujjpárna; járás közben az ujjon járó emlősöknél csak az ujjpárnák, a talponjáróknál az ujjpárna mellett a talpgumók is érintik a földet.

A köröm, karom férgek a belső szervekben pata folyton nő, hogy az állandóan erős kopást ellensúlyozza. A köröm az irhának egy erősen szemölcsös részéből, a körömgyökérből vagy pártából nő ki, hymenolepidosis előfordulása a körmöt körülvevő körömsánc alatt fekszik; a növekvő köröm, a körömágy fölött halad az ujjhegye felé.

GRAPHISOFT EcoDesigner for ArchiCAD - Building Energy Information Modeling

A körömsánc, mely tulajdonképpen a köröm megerősítésére való, legkevésbé a patán fejlődik ki, minthogy a pata, mint teljesen zárt szarutok, amúgy is elég szilárdan függ össze a bőrrel és a végső ujjperccel. A karomperc — a karom különösen tartós megerősítése céljából —, hosszában hasadt is lehet, mely esetben a karom alapja léc alakjában az enterobiasis megelőzése gyermekeknél hasítékot is kitölti és úgy szilárdabban ül a kétfelé hasított karomperc között: ilyen a rendszer a test megóvására a parazitáktól az ásó-életmódot folytató vakondok, tobzoskák állatoknak.

A lajhár és hangyász karomperce azonban — ez állatok más módon használják erősen karmaikat — csak hosszában árkolt. A patásállatok végső ujjperce lényegesen különbözik a többiétől, amenyiben erősen megvastagodott és kiszélesedett. A pata fali részlete, mely a köröm lapjának felel meg, a véső ujjpercet kétoldalról egészen körülveszi és éles szögben zárul a szarutalphoz; a közbeeső részben a nyír foglal helyet, amely egy elszarusodott ujjpárnának felel meg.

A legtökéletesebben fejlett a ló patája; ezt szokták, mint a pata típusát is emlegetni; típusos patája van a ló és rokonai mellett a tapírnak és orrszarvúnak is; csak az elefánt és szirtiborz lábainak szaruképződményei egészen különlegesek és egyedül állók. A bőrhöz tartoznak még a benne előforduló mirigyek is, amelyek a madárbőrrel szemben, az emlősbőrre igen jellemzők. A mirigyek eloszlása az egész bőr felületén egyenletes is lehet, de lehet olyan is hogy bizonyos helyeken a mirigyek felhalmozódnak és mirigy-szervekké alakulnak át.

Ezen kívül a daganatok kialakulása elleni védelemben is fontos szerepe van.

Rendszer a test megóvására a parazitáktól minden egyes szőrszál tüszőjével faggyúmirigyek állnak összeköttetésben; a hajmeresztőizom összehúzódásakor nyomást gyakorol a mirigyre, mely tartalmát kiüríti és bezsírozza a szőrt és a bőrnek körülötte fekvő részeit; a zsír kitűnően védi a bőrt az átnedvesedés ellen. Az egyszerű mirigyek közül a verejtékmirigyek éppúgy jellemzik az emlősöket, mint a szőrtüsző faggyúmirigyei; a faggyúmirigyektől nemcsak a kiválasztott anyag minőségében, hanem a kiválasztás módjában és felépítésének mikéntjében is különbözik.

A verejtékmirigyek a hőmérsékletet szabályozzák; ha a külső nagy meleg folytán izzadni kezdünk, verejtékmirigyeink bizonyos sós nedvet, izzadságot vagy verítéket választanak ki, mely a bőr felületén elpárolog rendszer a test megóvására a parazitáktól ezáltal lehűti a testet. A veríték vízből, sóból és illó zsírsavakból áll, mely utóbbi, gyors elpárolgás esetén, a nem mindig kellemes, de sokszor jellemző izzadság szagot okozza.

Az izzadtság-mirigy egyszerű csöves mirigy, mely mélyebben, a bőralatti kötőszövetben foglal helyet, ahol az el nem ágazó mirigy csöve gomolyt alkot; kivezető csövük a hámrétegben dugóhúzószerűen csavarodott és a bőr felületén nyílik a szabadba. A faggyúmirigyek a test bizonyos részein nagyon felhalmozódnak és hatalmas, igen erőteljesen működő mirigyzacskókat vagy csoportokat alkotnak.

Sok ilyen mirigycsoport található az emlősökön, melyek legtöbbje a nemi szervek közelében helyezkedett el, jeléül annak, hogy a nemi élettel állnak szorosabb összefüggésben. Legjellemzőbb mirigyei az emlősbőrnek a tejmirigyek; elsősorban a nőstényeket jellemzik, de csökevényesen a hímben is megtalálhatók. Általánosan ismert dolog, hogy a tejmirigyek kivételesen a hímeken is működésbe léphetnek; mezőgazdasági kiállításokon nem egyszer látható a svájci nemes Sanne kecskefajta, melynek hímjei is tejelnek.

Különbséget kell tennünk a kloákás emlősök csőrös emlős, hangyász sün és a többi emlős tejmirigyei között, nemcsak azért, mert a kloákás emlősök testük sajátos rendszer a test megóvására a parazitáktól fogva is egészen külön állók, rendszer a test megóvására a parazitáktól azért is, mert tejmirigyeik az izzadságmirigyekhez, a többi emlősöké a faggyúmirigyekhez hasonlóak.

Bizonyára ez a különbség is hozzájárult ahhoz, hogy a kloákás emlősöket a többivel szembeállítsuk; azonban Bresslau E. Vagyis csak a tejmirigy kezdeménye egyezik meg az erszény bőrének izzadság mirigyeivel, aztán céljuknak megfelelően másmódon fejlődnek tovább.

A sertés tejmirigyei. A metszési helyeken jól láthatók a tejcsatornák. Roloff rajza után. A méhlepény egy részének keresztmetszete természet után. Landois: Lehrbuch der Physiologie című könyvéből. A kloákás emlősöktől eltekintve, amelyeken a tejmirigyek elszórva és egyenként torkollanak ki egy lapos bőrmezőre, minden más nőstényemlősön, a szoptatás tartamának idejére, a tejmirigyek megnagyobbodnak.

A tejmirigy bimbója olyképpen keletkezik, hogy a mirigymező a körülötte levő bőrsánccal együtt megnyúlik, vagy pedig csak a mirigymező emelkedik ki a bőrsáncon túl; mind a két esetben a tejmirigyek kivezető nyílásai igen közel fekszenek egymáshoz, sőt egyesülhetnek is; az így keletkezett — többé-kevésbé golyóalakú szervet — emlőknek mammae nevezzük.

Az emlők fejlődése a rendszer a test megóvására a parazitáktól tejvonalára vagy tejlécére vezethető vissza. A tejvonal a magzaton az elülső végtagok kezdeményétől, a lágyék tájáig terjed. A tejlécen tejdombok keletkeznek s a köztük levő a kerekes féreg elülső vége később felszívódnak. Ezekből a tejdombokból fejlődnek ki a tejmirigyek és az emlőbimbók, melyeknek száma és elhelyezése, az ivadékok számával, a táplálék felvételének módjával és az állat testtartásával függ össze.

Az emlő száma 22—2 között váltakozik; elhelyezése szerint lehet mell, has és lágyéktáji tejmirigy, bár kivételesen a háton, hónaljban, sőt a combokon is elfordulhatnak. Az emlők szerkezetével, fejlődésével és az egész tejmirigy-problémával Gegenbaur, a heidelbergi nagy anatómus foglalkozott először behatóan.

Gegenbaur megtanít először is arra, hogy a valódi és az álbimbó között különbség van; nevezetesen, ha a mirigymező kiemelkedik környezetéből és olyan bimbóvá alakul, melynek csúcsán nyílnak a mirigycsövek, akkor valódi bimbóval van dolgunk; ha azonban csak a mirigymezőt körülvevő bőrsánc emelkedik ki és alakul át bimbóvá és a bimbó kivezető csövének alján szájadzanak a tejmirigyek, akkor álbimbó keletkezik.

A szoptatószervek különböző alakjai.

Az aul szétágazó vonalak a tejmirigyek kivezető csatornáit jelölik.