Egy gyermek orrából származó kenet a növényen, Zeusz – Wikipédia

Tartalomjegyzék

I Írtam ezeket én, Ursula Binder, született Ursula Lehmann, vénségemnek és nyomorúságomnak napjaiban, az Úrnak ik esztendejében, igaz lelkiösmeretem szerint elmúlt életemnek, kiváltképp gyermek- és ifjúkoromnak dolgairól.

Emlékszem, mindig szerettem nézni a tüzet.

Ha életem kezdetét próbálom fölidézni, elsőként többnyire az a kép jelenik meg belső szemem előtt, ahogyan két-három esztendős kisleányként a konyha kövén csúszok-mászok, valami törött cserépedényt vagy egyéb együgyű játékszert húzkodva magam után a fülére hurkolt zsinegnél fogva, miközben pillantásomat fogva tartja a tűzhely vaslapja alatt izgő-mozgó tűzfény.

Órákig elnézegettem, ahogyan fölerősödik, majd alábbhagy, meglapul vagy fölágaskodik a kéményen bezúduló szélnek engedelmeskedve, s ahogyan a lángok fölnyújtózkodnak a felettük függő rézüst koromtól fekete alja felé.

RÁKÓCZY FIA

Másszor azt figyeltem megbűvölten, milyen híven követik a tűz minden moccanását a falon lógó óntálakon és merőkanalakon fölgyulladó-kialvó, tompán derengő fényfoltok, s majd a lélegzetem is elállt izgalmamban, ha olykor már kora reggel a konyhában lábatlankodva láttam, hogy amikor a sütőkemence ajtaját kinyitják, s az arra való lapáttal óvatosan kiemelik belőle a frissen sült kenyeret, a sárga fény, mint valami rosszul megtűzött, súlyos hajfonat, kizuhan a nyíláson és végigömlik a konyha földjén.

Homályosan úgy éreztem, mintha a tűz valamely idegen világból közénk származott, nagy hatalmú lény volna, amely csak tetteti a meghunyászkodást, és bár színleg hajlandó ideig-óráig szolgálni bennünket, fölforralni a levesünket és egy gyermek orrából származó kenet a növényen a kenyerünket, bármelyik percben mást gondolhat, és kimutathatja igazi természetét.

Asztal alatti búvóhelyemről nemegyszer hallottam, amint a konyhában foglalatoskodó asszonyok arról beszélnek, hogy megint leégett egy ház a Hosszú soron, vagy hogy ennek vagy annak a pajtáját fölgyújtotta a villám, egy gyermek orrából származó kenet a növényen hogy a törökök vagy a magyarok ismét fölégettek egynéhány környékbeli egy gyermek orrából származó kenet a növényen, s ezért a mi ártalmatlannak tetsző házi tüzünkre is úgy tekintettem, mint valamely méregtelenítés Khimki esett vadállatra, amely csak az alkalmat lesi, hogy béklyóit lerázva fölfaljon mindent, ami az útjába kerül.

Emlékszem, néha még az is megfordult a fejemben, vajon csak a tűz ilyen kettős természetű-e, vagy talán mindennek, amit látok, az óntányéroknak, a merőkanalaknak, a kecskelábú konyhai asztalnak, mindennek megvan a maga titkos, rejtegetett arca, és hogy vajon milyenek lehetnek, amikor igaz mivoltukban megmutatkoznak… Egy ízben, igaz, csakugyan a szemem láttára mutatta ki a sárga bestia a foga fehérét.

Már nem emlékszem, a ropogó hangra ébredtem-e, vagy csak fölriadtam valami rossz álomból, amint az gyakran megesett kisleány koromban, csak arra, hogy kis ideig még kábán, értetlenül meredtem magam elé, azt hivén, még mindig az álmom folytatódik, mert sehogyan sem értettem, mi lehet az a hol megerősödő, hol meg elboruló sárga világosság, amely az ablakon beszűrődik, és egy szempillantásnyi ideig zavarodottan bámultam anyámra is, amikor föltépte az ajtót, fölragadott az ágyból, és hálóruhájában, amelyre csak egy kendőt borított, hajadonfőtt szaladt velem kifelé.

Azt hiszem, tiltakozva fölsírhattam, ahogyan az álmukból fölvert kisgyermekek szoktak, de anyám most meg sem próbált csitítani, rövidesen pedig én is megfeledkeztem nyűgös rosszkedvemről, és megbűvölten meredtem a egy gyermek orrából származó kenet a növényen világosság forrására, a hátulsó épület tetején tomboló vörösessárga lángokra, s ahogyan a lángok közül időről időre vörös szikraözön röppent fölfelé, mintha valaki markából fényes darazsakat eregetett volna a sötét éjszakai égbe.

Hogy villámcsapástól keletkezett-e, vagy vigyázatlanságból, már nem emlékszem, csak arra, hogy a tűz a hátulsó ház felől terjedt előre, az elülső házrész felé, amelynek tetejét apám s a szomszédság férfiai létrán állva, kézről kézre adogatott vedrekből locsolták, nehogy abba is belekapjon a láng. A tyúkokat időközben valaki már kiengedte az ólból, és most rémült kárálással, s rohanvást tülekedve igyekeztek elfelé a tűztől, s mivel így éppen szemközt rohantak a vedreket adogató emberekkel, úgy tetszett, mintha azok valami rikácsoló, tollas áradatban gázolnának előre.

A szerencsétlen állatokra szikrák záporoztak, olykor éppen közibük hullott le egy-egy égő szalmacsomó, s annak a lángja kapott bele könnyen gyulladó tollruhájukba, de többségük talán még így is kikerülhetett volna a tűz veszélyes közelségéből, ha fejvesztett, vak tülekedésükben magukkal nem sodorják már égő társaikat is, s így egy-egy széllökés hatására a tűz, mint valami villámsebesen terjedő pestis, tovább harapózott közöttük.

Némelyik tyúk, amelynek tollazata már tüzet fogott, még szaladt néhány pillanatig lángolva, majd fölbukott, csupaszra pörkölődve és elfeketedve.

A szerencsések, túljutva a veszély övezetén, tovább rohantak vakrémületükben, tébolyult rikácsolással. Emlékszem, anyám nyakába kapaszkodtomban felnéztem az égre, mert körülöttem mindenki jajveszékelve esőért fohászkodott, és elálmélkodva láttam, hogy odafönt, ahová már nem hat föl sem az ingatag sárga világosság, sem a lenti kavarodás lármája, milyen sötét és mozdulatlan az ég, amelyen a tűhegynyi, alga helminták szikrázó csillagokat egyetlen felhőfoszlány sem takarta.

A tyúkokkal együtt odaveszett nagy, díszes tollazatú kakasunk is.

Navigációs menü

Ez a kakas énnekem régi ellenségem volt: miért, miért sem, talán azért, mert az én fejem búbja még alig ért magasabbra az ő büszke taréjánál, betolakodónak tekintett, valahányszor az udvaron, az ő birodalmában tébláboltam játszótárs után vágyakozva, és többször is végigkergetett a hosszú udvar mentén, egészen a deszkakerítésig, amely a hátsó traktushoz tartozó baromfiudvart elválasztotta az elülső házrészhez tartozó kis udvartól, amely a boltíves kapualjba torkollott.

A kerítésen túlra, igaz, már nem követett, hanem sarkon fordult és peckes léptekkel, győzedelmesen elvonult, s szemlátomást igen elégedett volt magával, hogy sikerült ellenségét megfutamítania.

Megesett az is, hogy utolért még a deszkakerítésen innen, és futtomban alaposan végigkarmolta a lábam szárát jókora sarkantyújával. Én, szívemben a kakas iránti csodálat, félelem és harag vegyülékével, egy ideig azzal próbálkoztam, hogy megbékítsem. Tulajdon kenyeremből morzsoltam el neki egy-egy darabkát, és tisztes távolból feléje hajítottam.

The Human 2.0 - Genome Imperfection and the Garden of Eden - Giulio Superti-Furga - TEDxLinz

Adományomat kegyesen ofen tabletták férgektől csőrével oda-odavágott a morzsákhoz, de sárga karimájú, kerek, gőgös és elbizakodott szemével továbbra is ugyanolyan megvetően mért végig, mintha meg sem próbáltam volna a kedvét keresni.

Talán gyávának tart, gondoltam, azért méreget ilyen megvetően, és ettől fogva énbennem is a harag kerekedett felül. Susannát, öreg szolgálónkat, ki valaha még anyámat dajkálta kebelén, többször is megpróbáltam rábírni, mikor a vasárnapi levesbe való csirkét készült kiválasztani, hogy főzzük meg a nagy kakast, és esténként elalvás előtt egy gyermek orrából származó kenet a növényen magamban, mit is mívelnék, ha a kezem közé kaparintanám, jó erős zsinegekkel megkötözve, és kedvemre bánhatnék vele.

Lábjegyzetek.

Elképzeltem, miként engedelmeskedne ettől fogva alázatosan hívásomnak és minden parancsomnak, mert arról meg voltam győződve, hogy érti az emberi beszédet, csak mértéktelen gőgjében nem akar hallgatni reá. Aznap éjjel, mikor a hátulsó ház leégett, ez a kakas is ott tülekedett a tyúkok áradatában, és éppen a szemem láttára borult lángba egy égő szalmacsomótól.

Csőrét eltátotta, de hang helyett fekete füst tört elő belőle, és nekem úgy tetszett, mielőtt elzuhant, sárga karikás fekete szemével még egyszer, utoljára rám meredt, és a bűntudattól hideglelősen arra gondoltam, valahogyan tudomására juthatott, hogyan szerettem volna fogságba ejteni és megkínozni, és talán azt hiszi, mostani szörnyű gyötrelmét is én okoztam valamiképpen.

Még hosszú hónapokkal a tűz után is gyakran riadtam föl sikoltva álmomból, de csak Susannának vallottam meg, hogy igazából nem is a tűztől rettegek, hanem a nagy kakas bosszúálló szellemétől.

Zeusz – Wikipédia

Susanna értetlenül nézett rám, mivel ő nem tudhatta, miféle ádáz és szégyenletes egy gyermek orrából származó kenet a növényen forgattam fejemben a nagy kakassal kapcsolatban, s szavaimat végül egy gyermek orrából származó kenet a növényen afféle gyermeki ostobaságnak ítélve, azzal igyekezett megnyugtatni, hogy az állatoknak nincsen lelkük.

Susanna ugyan nagy tudósa volt a szellemek és boszorkányok szokásainak és viselt dolgainak, legalábbis ezt állította magáról, és én megfellebbezhetetlen tekintélynek tartottam minden olyan kérdésben, amely e rosszindulatú erők viselkedésével kapcsolatos, ezt a dolgot azonban, hogy az állatoknak ne lenne lelke, nemigen hittem el neki, annál is kevésbé, mivel korábban tőle magától hallottam valami hosszú történetet egy fekete kutya hazajáró lelkéről, amely vonításával hívta föl a falu lakóinak figyelmét a gazdáját agyonverő rablók rejtekhelyére.

Igaz, homályosan magam is úgy éreztem, ha van is lelkük az állatoknak, az nem olyanforma lehet, mint a miénk, de még csak olyan sem, amilyennek mi, emberek képzelni szoktuk. Sokszor figyeltem fekete macskánkat, amint minden izma megfeszült, ahogy az ágon ülő madarat leste: megesett, hogy a fogsora összecsattant, mintha máris közte lenne a zsákmány vékonyka csigolyája. Akkor sem mutatott semmi megbánást, amikor titkos éjszakai útjairól vagy többnapos csavargásból hazatérve puhán beugrott a konyhaablakon, és sárga szemét rám kerekítve, követelően nyávogott, ha üresnek találta a tányérját.

S mint Susanna és a többi cselédek beszélgetéséből borzadva kivettem, a fehér-tarka anyamacska, amelyik a padlásunkon megkölykezett, azért hurcolta szájában a kölykeit egy padlással odább, mert apjuk, a mi fekete kandúrunk, irgalmatlanul megfojtotta volna a vaksi kis jószágokat, ha rájuk akad.

Egy ízben keresztanyámat, aki Isten és az égiek dolgaiban tetszett éppoly járatosnak, mint Susanna a gonosz lelkekéiben, meg is kérdeztem, nem fogja-e Egy gyermek orrából származó kenet a növényen megbüntetni a fekete kandúrt ezért s más efféle gonosz cselekedeteiért, de keresztanyám azt felelte, nem, mert egy gyermek orrából származó kenet a növényen állatokat nem ruházta föl Isten a jó és rossz tudásának képességével, mint bennünket, és nem adott nekik halhatatlan lelket.

Én tovább okvetetlenkedtem, s azt firtattam, hogyan képesek hát mégis mozogni, egy gyermek orrából származó kenet a növényen adni, ha nincsen lelkük, és megérteni egymás beszédét, de még a miénkből is egyet s mást, hiszen egy alkalommal láttam, amint a vadászok parancsszavára nevetségesen hosszú, vékony, inas testű, izgága, foltos kutyáik eliramodnak, hogy az avar közül vagy a lápból foguk között kihozzák s óvatosan gazdájuk lába elé helyezzék a meglőtt vadat.

A kígyó árnyéka

Az állatoknak csak afféle állati lelkük van, magyarázta türelmesen keresztanyám, amely vétkeiért nem bűnhődik ugyan kárhozattal, de nem válhatik érdemessé az üdvösségre sem, mert nincsen megáldva a szabad akarat adományával, mint mi, és csak tulajdon állati természetének sugallatait követi. Keresztanyám magyarázatát elhittem ugyan, de a kandúr további sorsát illetően nemigen meríthettem megnyugvást belőle: akkoriban, amikor lelkemet a szokásos gyermeki vétségeknél súlyosabb bűn még nem terhelte, úgy tetszett, a megsemmisülés, amely reá vár, sokkal rosszabb Isten ítélőszékénél és a kárhozatnál.

Ettől fogva gyakran próbáltam meg elképzelni, főként olyankor, ha láttam, miként tekeri ki Susanna szolgáló egy mozdulattal a levesbe szánt csirke nyakát, vagy anyámmal az erdőn járva hallottam a róka körme közé esett nyúl visítását, miként válik az imént még eleven, érző és rettegő lélek egy szempillantás alatt semmivé, mint a kilobbant láng vagy a víz színén elfoszló tajték, és hálát adtam Istennek, hogy ettől a sorstól engem megkímélt.

Most, öregségemben, ha fölidézem a súlyos bűnöket, melyeket életem során elkövettem, s amelyek most már vélhetőleg mindörökre rejtve maradnak a földi igazságszolgáltatás elől, ha meggondolom, mennyit vétettem mások, kiváltképp szegény jó uram ellen, kinek fejére csak bajt s szerencsétlenséget hoztam, miképpen mások az enyémre, nagy könnyebbséget jelentene számomra, ha elhihetném, hogy nem kell majd odaállnom, méghozzá rövidesen, egy gyermek orrából származó kenet a növényen legfőbb bíró színe elé, hanem lelkem egy csapásra semmivé válik, mint a szétfoszló tajték vagy az ellobbant láng, és hogy vele együtt vétkeim emléke is semmivé foszlik, és olybá lesz, mintha soha meg sem is történt volna… Egyébiránt ez a bizonyos állati lélek, amelyről keresztanyám beszélt, sokáig foglalkoztatta gyermeki képzeletemet: szokásommá vált, hogy percekig bámultam meredten egy-egy tyúk, macska vagy egyéb háziállat szemébe, szalagféreg és körféreg így sikerül belépillantanom a miénktől olyannyira különböző lelkének titkába.

The Project Gutenberg eBook of Rákóczy fia by Mór Jókai

A tyúkok kerek szeméből azonban, amelyre félig áttetsző hártya ereszkedett, valahányszor pislantottak, riadt ostobaságnál egyebet nemigen bírtam kiolvasni. A macska hol sötét teliholddá táguló, hol almamaghoz hasonlatossá keskenyedő szembogarából, igaz, olykor mintha emberi, vagy még inkább asszonyi csúfondárosság nézett volna vissza rám.

Másszor azonban, ha este a konyhán a tűzhely melegében sütkérezett, a fekete kandúr sárgás, mézgaszín szeme hirtelen zölden fölragyogott, mintha nem is valamely élőlény tekintete lenne, hanem korhadó fa avagy lidércláng, amely a lápba csalja az arra járókat, vagy a föld mélyében csillámló ásványérc. Ilyenkor könnyen elhittem, hogy a macska lelke nem a miénkkel, hanem a lápon, fák odvában vagy földmélyi barlangokban tanyázó lidérceknek, gonosz tündéreknek vagy szellemeknek a lelkével rokon, amelyekről Susanna szokott nekem beszélni esténként, mielőtt aludni tértünk volna.

Ezeket a meséket igen szerettem, s örökösen nyűgösködtem, hogy Susanna hagyja félbe, ami dolga volt, s inkább nekem meséljen helyette.