A parazitákra jellemző


Trichomonas urogenitális r.

a parazitákra jellemző

Toxoplazma makrofág A fertőző betegségek közül világszerte az egyik legnagyobb problémát a malária okozza. A maláriás váltóláz kialakulását okozó Plasmodium-fajok életciklusát a A betegséget okozó egysejtű protozoont a maláriaszúnyogok Anopheles-fajok terjesztik — elsősorban a trópusokon.

A köztes gazda csípésekor a sporozoitok az ember vérével a májba jutnak, ahol intenzíven osztódnak. Az itt kialakuló merozoitok a vérbe kerülnek, és a vörösvérsejteket fertőzik meg.

Paraziták jelenléte a szervezetben

A szaporodó egysejtűek nagy mennyisége miatt a vörösvérsejtek 24, illetve 48 óránként szétesnek — ilyenkor újabb merozoiták kerülnek a vérbe. Ez a ciklusosan lezajló esemény okozza a lázat, innen a betegség váltóláz elnevezése. A merozoitok gametocitákká differenciálódnak, amelyeket egy újabb csípés a parazitákra jellemző a szúnyog a vérrel együtt felszív.

A gametocitákból a rovar nyálmirigyében jön létre a zigóta, amiből kialakulnak az újabb sporozoitok. Látható, hogy a kórokozó bonyolult életciklusa során számos alakban előfordul az emberi szervezetben.

A parazitákra jellemző nagy kihívás a maláriavakcina létrehozása — gyakorlatilag a parazitákra jellemző élősködő minden fejlődési stádiumának sporozoit, merozoit, gaméták antigénje ellen kell kialakítani a hatékony immunológiai védelmet.

Fokozza a nehézségeket, hogy a paraziták által okozott fertőzések krónikus, visszatérő jellegűek.

Hogyan alakul ki a szívférgesség? Nézd meg filmünket, mi történhet egy szúnyogcsípéssel!

A különböző gyógyszeres kezelések antibiotikumok hatása nem tartós, mivel a környezetben élő kórokozók újrafertőzik az embereket. Az élősködők állandó jelenléte a a parazitákra jellemző olyan krónikus immunológiai reakciókat idéz elő, amelyek szövetroncsoláshoz vezetnek, és számos esetben nagyobb kárt okoznak, mint maga a parazita.

A malária váltóláz kialakulása — a Plasmodium falciparum életciklusa.

a parazitákra jellemző

A egysejtű protozoon sporozoitái szúnyogcsípéssel kerülnek az ember vérébe. A májba jutva intenzíven osztódnak, és a kialakuló merozoitok megfertőzik a vörösvérsejteket. A a parazitákra jellemző egysejtűek 24, ill. A gametocitákká differenciálódó merozoitokat egy újabb csípés során a szúnyog a vérrel együtt felszívja, és a rovarban kialakul a zigóta, amiből létrejönnek az újabb sporozoiták. Kivételt csupán az alacsonyabbrendű köztesgazdából származó paraziták képeznek; ezek közül számos elpusztul a komplementrendszer aktiválódásának eredményeként.

Szintén hatástalanok a fagociták: a legtöbb bekebelezett parazita külső burkát tegmen nem képesek megemészteni. Adaptív immunválasz A különböző paraziták jelentősen eltérnek szerkezeti felépítésük, biokémiai tulajdonságaik szempontjából, tehát érthető, hogy az immunválasz legkülönbözőbb formáit indukálják. Számos féreggel — így pl. A többsejtű paraziták ellen kialakuló Th2-irányú adaptív immunválasz igen komplex Az IgE-termelő plazmasejtek a nyirokcsomóban lezajló, T- és A parazitákra jellemző kölcsönhatását követő izotípusváltás eredményeként alakulnak ki.

Az IgE egyrészt a hízósejtek FcεRI-hoz kötődve indukálja gyulladási mediátorok felszabadulását, másrészt az eozinofil granulociták parazitaellenes ADCC-reakcióját is közvetítik. Az utóbbi sejtek a parazitákra jellemző kiszabaduló fő bázikus fehérje MBP — lásd 3. A parazitaellenes védekezés során a komplementrendszer is aktiválódik, és a felszabaduló anafilatoxikus peptideknek a C3a-nak és a C5a-nak a helyi gyulladás fokozásában van szerepe.

Mindez segíti a parazita szervezetből való eltávolítását. Többsejtű paraziták pl. Schistosoma ellen kialakuló immunreakciók. A többsejtű paraziták ellen kialakuló immunválaszban fontos szerepet játszanak az IgE-antitestek, a parazitákra jellemző hízósejtek és a bazofil granulociták.

Az IgE-termelő plazmasejtek a nyirokcsomóban lezajló, T- és B-sejtek kölcsönhatását követő izotípusváltás eredményeként alakulnak ki IL-4 és IL-5 hatására. A hízósejtek IgE-közvetített aktiválása gyulladási mediátorok felszabadulását indukálja, amelyek — egyebek között — eozinofil és neutrofil a parazitákra jellemző, valamint monocitákat toboroznak a vérből a féreg behatolásának helyszínére. A veleszületett immunitás elemei közül — a makrofágok mellett — a komplementrendszer aktiválásakor felszabaduló anafilatoxikus peptideknek, a C3a-nak és a C5a-nak a helyi gyulladás fokozásában van szerepe.

a parazitákra jellemző

Így pl. A krónikus, sejtközvetített immunválasz során kialakuló rostos kötőszövet megakadályozza a máj vénáiban a vér áramlását, így károsítva ezt a létfontosságú szervet. A legtöbbet a Leishmania major, a makrofágokban élősködő protozoon immunválaszt indukáló mechanizmusairól tudunk Ez a kórokozó a makrofágok lizoszómáiban él és szaporodik.

"Fantasztikus volt a hatása!"

Azonban, ha az egyensúly eltolódik, és a Th2-sejtek aktiválódnak, akkor a szupresszív hatású citokinek — IL-4 és IL-1 — gátolják a fagociták mikrobapusztító aktivitását. A Leishmania egysejtű parazita által okozott fertőzés ellen kialakuló adaptív immunválasz. A makrofágok lizoszómáiban élő és szaporodó kórokozó ellen kialakuló immunválasz során a lebontott patogénből származó peptideket a sejtek MHC-II-molekulái prezentálják a Th1-sejteknek.

Az aktivált limfocitákból felszabaduló IFNγ és TNFα stimulálja a fagocitákat, melyek vezikulumaiban a parazitákat elpusztító aktív oxigén- a parazitákra jellemző nitrogén-származékok keletkeznek. Ugyanekkor IL is felszabadul a makrofágokból, ami serkenti a Th1-sejtek proliferációját. A fertőzés leküzdése szempontjából a parazitákra jellemző a Th1- és a Th2-sejtek aránya, mivel az utóbbiak által termelt IL-4 és IL gátolja a kórokozó elpusztításához vezető folyamatokat.

A paraziták menekülési útjai Mint minden patogén fennmaradásának, a paraziták létének, illetve túlélésének is a parazitákra jellemző, hogy ne váltsák ki a gazdaszervezet immunreakcióit, de ugyanakkor ne is pusztítsák el azt.

Paraziták a szervezetünkben: mikor gyanakodjunk?

A paraziták egyik legfontosabb jellemzője, hogy antigenitásuk elenyésző. Az is az immunválasz elkerülését szolgálja, hogy számos protozoon az immunrendszer elől elzárt helyen telepszik meg. Gyakran megfigyelhető — pl. Másik módja az immunreakciók elkerülésének a felszíni antigének struktúráinak megváltoztatása az életciklus során.

Bélférgek, bélférgesség

Ahogy ezt korábban részleteztük, igen feltűnő a trypanosomák felszínének változása. Számos parazita — pl. DAF analóg. Mások — pl. A makrofágok általi eliminációt a Toxoplasma gondii úgy kerüli el, hogy a fagoszóma és a lizoszóma fúzióját gátolja. A Trypanosoma cruzii pedig a fagoszóma membránját oldja, és így jut a citoplazmába.